Befejezte a szerkezetátalakítást, holding struktúrában folytatja működését és akvizíciókkal terjeszkedik a Synergon Informatika Nyrt., a Synergon Csoport anyavállalata – tájékoztatta a sajtót a vállalat vezetősége.

Jeszenszky Zoltán, a Synergon igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy az elmúlt egy évben a holding-struktúra kialakítása jól megtervezett munka volt, s az idei első két negyedév eredményei alapján egyértelműen sikeresnek minősíthető. A gazdálkodási mutatók az elképzelések szerint alakultak, amit a november végén tartandó időszakos eredmény-beszámoló is igazol majd – mutatott rá Jeszenszky Zoltán. A Synergon felszámolta a szervezeten belüli feladat-átfedéseket, az összetartozó feladatköröket és szervezeti egységeket “lego építőkocka” szerű módon új, egymáshoz jobban illeszkedő rendszerbe rendezte át, a feleslegessé vált építőkockáktól pedig megvált. Ilyenek voltak például a külföldi érdekeltségek, közöttük a cseh Infinity is.

Folytatódó tevékenységeit a Synergon leányvállatokba szervezte ki, az anyavállalat pedig holdingként működik tovább. A külföldi érdekeltségek eladása nem jelenti azt, hogy a Synergon feladta volna regionális terveit, csak más alapokra helyezte át terjeszkedési stratégiáját – hangsúlyozta Jeszenszky Zoltán.

Jutasi Zoltán vezérigazgató

a Synergon jövőbeni terveiről szólva elmondta, hogy a vállalatcsoport az informatikai piac átalakulásához igazodva “közmű jellegű” szolgáltatói profilt vesz fel outsourcing, kliens oldali adatkezelés, adatpark létesítési és felhő alapú adatvagyon kezelési szolgáltatások nyújtásával.

A Synergon vezérigazgatója telítettnek tartja a magyar informatikai ágazatot, ahol túl sokan küzdenek egyedi projektmegrendelésekért. Az ágazat vállalatai túlélésért küzdenek, miközben egyre kevesebb olyan projekt van, ahol az ügyfél végfelhasználóként rendel meg testre szabott megoldásokat. Sokkal inkább az a folyamat figyelhető meg, hogy a potenciális ügyfelek méretgazdaságossági szempontok miatt kiszervezik informatikai tevékenységüket és szolgáltatásként igyekeznek bérbe venni azt. Jutasi Zoltán a piac telítettségével indokolta azt is, hogy a Synergon nem szerves növekedésre, hanem akvizíciókra építi terjeszkedési terveit.

Elmondta, hogy a cseh Infinity eladása elegendő forrást teremtett a tervezett akvizíciók finanszírozásához, de a Synergon tulajdonában lévő saját részvények egy hányadát is fel kívánják használni a célra. Hangsúlyozta azonban, hogy részvénykibocsátásra az akvizíciók finanszírozása céljából nem kerül sor. A Synergon jelenleg több mint húsz vállalattal folytat akvizíciós tárgyalásokat előrehaladott fázisban, amelyek között távközlési területen tevékenykedő vállalatok is vannak – mondta Jutasi Zoltán vezérigazgató.