Az árbevétel és a jövedelmezőség erős növekedését várja a most végrehajtott felvásárlástól a Synergon cégcsoport – nyilatkozta lapunknak Jutasi Zoltán vezérigazgató. Közölte: a közeljövőben újabb tranzakciókat is végrehajthat a társaság.

– A közelmúltban akvizíciókat helyeztek kilátásba, majd most mindjárt fél tucat cégről tettek bejelentést. Miért pont hat vállalatot vásároltak fel?
– Több mint húsz céget vizsgáltunk meg az elmúlt egy évben. Az, hogy pont ezek a vállalatok kerültek most a Synergonba, csupán annak köszönhető, hogy üzleti, szakmai és szervezeti szempontból ők illeszkedtek leginkább a csoportba és velük tudtunk a leggyorsabban megállapodni. Valójában egy akvirált társaságon keresztül konkrétan négy gazdasági társaságban vásároltunk meghatározó részesedést, és ezzel további cégekben váltunk áttételesen tulajdonossá.
– Milyen céljai vannak a felvásárlásnak?
– Egyértelműen a növekedés. Most azt látjuk, hogy a felvásárlással a Synergon Csoport árbevétele 2013-ban várhatóan közel 3 milliárd forinttal, míg EBITDA teljesítménye legalább 400-450 millió forinttal bővülhet. Az elmúlt években az IT iparág komoly problémákkal kellett szembesüljön. Az ügyfelek többsége halasztotta, vagy teljesen levette napirendről az IT beruházásait. Csökkenő bevételek mellett a fedezetek is jelentősen zsugorodtak, a verseny pedig néha már elviselhetetlenné vált. Ebből ki kellett törni, új üzleti modelleket kellett az IT cégeknek is keresni. Ilyen helyzetben a felvásárlások jelentősen koncentrálják a piacot. Egy-egy tranzakció olyan szakmai kompetenciákat hozhat be a cégcsoportba, melyek belső fejlesztése ma szinte lehetetlen lenne. Mindezt úgy, hogy a bevételek és az eredmények is jönnek a szakmai területtel együtt. Ma nincs forrás a kísérletezésre. Csak olyan üzletbe vágunk bele, amelyik már bizonyított a piacon. Erre alkalmas a felvásárlás. Az ezt követő szerkezeti átalakítások pedig tovább növelhetik az eredményeket. Az ilyen tranzakciókra különösen igaz az, hogy „egy, meg egy, az három”. Egy szimplán informatikai cégből informatikai befektetésekre szakosodott holdingot hoztunk létre azért, hogy vállalatokat vásároljunk fel, illetve értékesítsünk az éppen aktuális lehetőségek szerint. Hosszabb távon a már említett hazai IT infrastruktúra-szolgáltatások piacvezetőjévé válás lehet a célunk. Az NKS az IDC tanulmánya szerint már ma is a magyar cloud piac legnagyobb szereplője, megelőzve multinacionális cégeket is ezen a területen. Ha csak egyszerűen akarnék fogalmazni, azt mondanám célunk az értékteremtés. Az üzleti folyamatok láncszerű felépítése, illetve a leányvállalatok révén a szolgáltatási értéklánc egyedülálló integrációja. Ehhez most – azt hiszem – nagyban hozzájárultak a tranzakciók.
– Hogyan illeszthető az Infirio Kft. a stratégiába? Nem lóg ki a sorból?
– Az Infiro Kft. a Wiera Csoport tagja, a digitális kijelző piac egyik dinamikusan fejlődő szereplője. A cégcsoport stratégiai területe az infokommunikáció, melynek keretében például a BKK-BKV számára fejlesztünk egy komplex utas-tájékoztatási rendszert, a FUTÁR-t. Ebben a projektben több mint 200 vizualizációs eszközt kell felszerelnünk több százmilliós értékben. Ilyen jellegű eszközöket használtunk a győri vagy a soproni közlekedési projekteknél is. Jövőre Bulgáriában indulnak hasonló projektek. Ott már a saját cégünk eszközeivel kívánunk indulni. Emellett az Infirio hálózatában több mint 1200 megjelenítő eszköz található. Komoly lehetőséget látunk ebben is.
– Milyen terveik vannak 2013-ra?
– Igen aktív 2013-as év elé néz a Synergon csoport. Folytatjuk a felvásárlásokat, van még a tarsolyunkban néhány olyan cég, amelyik jól illeszkedne a csoportba. Csupán idő és energia hiányában nem tudtuk lezárni velük a tárgyalásokat. Komoly feladat lesz a mostani befektetések integrációja is, nagyon sokat várunk az új kollégáktól. Ugyanakkor abban hiszek, hogy a cégcsoport struktúrája lehetőséget ad a vezetőinknek és a kollégáknak is arra, hogy önálló és eredményes munkát végezzenek, ne vesszenek el egy nagyvállalat őserdejében. Az adatparki beruházás is komoly kihívás a szervezet számára és nem szabad kihagynom a hazai informatikai tendereken történő indulást sem, valamint a FUTÁR projekt lezárását is kiemelten kezeljük. Jövőre még nagyobb aktivitást akarunk elérni a bolgár és a már formálódó ukrán leányvállalatunk révén is.

Névjegy

Jutasi Zoltán (41) Közgazdász, 1992 és 2010 között a Navigator csoportnál töltött be különböző vezetői pozíciókat. 2011 augusztusa óta a Syner­gon Informatika Nyrt. igazgatótanácsának tagja, 2011 októberétől vezérigazgatója.